A legjobb magyar séfek sem elégedettek

Forrás

Az idei év a magyar gasztronómia világában tele volt izgalommal és nem várt fordulatokkal. Már sejteni lehetett, hogy a Bocuse d'Or európai döntője, amit idén Budapesten rendeztek, ismét felteszi hazánkat a világ gasztrotérképére és elindít egy igazán pozitív folyamatot nemzetközi szinten is. 

Azonban nem vár fordulatokat is hozott az év és kiderült, hogy a legjobb magyar séfek is érzik, hogy még mindig van hova fejlődniük. Ezért olyan szép ez a szakma. A váltásokat már nehéz követni és még csak augusztus van. 

Az idei talán legmeglepőbb lépés az volt, amikor Szulló Szabina és Széll Tamás elhagyták az Onyx konyháját. Erről mi is írtunk korábban egy bejegyzést. Mint később kiderült, valószínűleg saját éttermet fognak nyitni, amire a Bocuse d'Or döntője után kerülhet sor. 

A Magyarkonyha Online összefoglalta az idei év többi nagy váltását is:

Januárban Bicsár Attila, az Alabárdos séfje jelentette be, hogy Londonban folytatja tovább. Ott egy igen jó nevű klub konyháját vezeti, majd hamarosan pedig Floridában, a Coolinary nevű európai étteremben fog dolgozni. Bicsár Attila helyét egy korábbi tanítványa, az Olimpiából érkező Ádám Csaba vette át az Alabárdosban. 

A ZONA konyháját egy éve Huszár Krisztiántól Krausz Gábor vette át és vezette sikeresen, azonban amikor tulajdonosváltás történt, és Baldaszti Péter felhagyott a vendéglátással, Krausz is továbbállt és a Bestiában folytatta. 

Aki a legnagyobbat lépte az Litauszki Zsolt, a Zsidai Group éttermeinek kreatív séfje, aki Costa Ricára költözik, hogy egy őserdő mellett megnyíló éttermet vezessen. "Az étterem, amelynek nem csak séfje, hanem résztulajdonosa is leszek, Uvitában, az őserdő mellett van. Kiaknázatlan lehetőség alapanyagok szempontjából. Társam, aki már két éttermet működtet a térségben jó kapcsolatban van a helyi indiánokkal, így olyan termékeket és terméseket ismerhetek meg, amit csak álmomban képzeltem el" -mondta el Litauszki. Az ő helyét a Pest-Buda eddigi séfje, Lutz Lajos veszi át. Valószínűleg a Zsidai éttermekben további változások lesznek, hiszen az ott kinevelt szakácsok mind egy szinttel feljebb tudnak majd lépni. 

A Tanti háza táján is változások lesznek, mert Heiszler Olivér bejelentette,hogy otthagyja a konyhát. Feleségével együtt, aki az étterem üzletvezetője volt, új fejlődési lehetőségek után néznek. Erről egyelőre többet nem tudni. 

 Kíváncsian várjuk az új fejleményeket. 

Követsz minket már a Facebookon? Még nem? Akkor katt ide!

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztropolita.blog.hu/api/trackback/id/tr1411659248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Gasztropolita

Felmondtunk a rántotthúsnak! Ízek, trendek, események, a legújabb hírek egy helyen. Kövess minket a facebookon is! Ide írhattok nekünk: gasztropolitablog@gmail.com

Facebook oldaldoboz

Címkék

100% Balaton (2) 10 jel (1) adalékmentes (1) ajánló (18) aktuális (2) Augusztus 20 (1) balaton (1) Balaton (5) balatonfüred (1) bár (2) bemutatjuk (1) best of (1) Bocuse dOr (2) bor (4) Budapest (15) budapest (2) catering (2) cikk (4) csárda (1) csopak (1) desszert (4) EB recept (23) egzotikum (1) élelmiszeripar (1) esküvő (2) étterem (10) étteremteszt (1) Etyek (1) EURO2020 (23) fesztivál (10) fiatalok (1) film (1) forró (43) főzősarok (37) francia (1) furmint (1) galéria (2) Gasztroforradalom (8) gasztropolita (13) gasztrotrükkök (2) Gasztro élménytúra (4) gyerekek (1) gyorsétterem (1) hard seltzer (1) hedon (1) hírek (15) híresség (1) homola (1) india (1) indonéz (1) inspirációk (11) interjú (1) japán (1) jótékonyság (1) jótékonysági felhívás (2) karácsony (3) kávézó (1) keleties ízek (1) kelet kávézó (1) kézműves sör (1) kipróbáltuk (2) konferencia (2) könyvek (1) légli (1) Magyarország tortája (1) magyaros (1) mások írták (1) Michelin-csillag (2) mikulás (1) motiváció (1) Napraforgó torta (1) new wave (1) nyár (10) Olaszország (1) Ország tortája (1) paloznak (1) pesti istván (1) program (19) programajánló (4) programok (2) pulled pork (1) recept (9) rendezvény (7) rendezvényszervezés (7) rizling (1) sirha (1) söptei (1) sör (1) spárga (1) speciality kávék (1) szabályzat (1) szakácsruha (1) szendvics (1) szuvidolás (1) tanácsok (25) tea (1) tél (5) teszteltük (11) tippek (31) Törökország (1) trend (6) Ünnepi események (1) vélemény (3) vidék (1) vígmolnár (1) viper hard seltzer (1) Vomberg Frigyes (1) workshop (3) zöldség (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása