Öntörvényű vendégkövetők: Söptei Pincészet és Étterem
Gasztro élménytúra a Balaton északi partján VII.

   A csopaki Söptei Pincészet és Étterem immáron két épületben működik. 2008-ban vették meg pályázat útján a Venyige utca sarkán lévő ingatlant, melyre épült a palackozó és pince, mivel az Istenfia utcában már nehezen fért meg egymás mellett a vendéglátás és a borászat. Az ingatlanon az Abaffy család által az 1870-es években épített pince állt. 5 hektáron dolgoznak, illetve integráltan is felvásárolnak gyümölcsöt. Jelenleg a pincészet évi termelése 25-30 000 palack bor.

  A chef úr nem akar megfelelni mindenkinek, hiszen akkor legalább 50 lapos turistaétlapot kellene szerkesztenie. Ahogy fogalmazott, se nem öntörvényű, se nem vendégkövető. Vagy inkább mindkettő? A vendégek gyakran kérdezik: „amit két éve ettünk, az miért nincs?”, és Söptei Róbert ilyenkor picit értetlenül néz, tudván, hogy egy minőségi étteremben nélkülözhetetlen a változatosság. 6-7 főételt találunk meg az étlapon, az ételek nem épülnek egymásra, pár havonta váltják az ételeket.

 

                  

 

  A Söptei Étterem nem presztízsétterem (az ilyenek más forrásból fedezik az étterem költségeit). Róbert passzióból, megszállottságból csinálja, amit csinál, autodidakta úton tanult sokmindent. Rengeteget olvasott, ami kell ahhoz, hogy az ember kitaláljon új dolgokat. A Söptei étterem mindennel fel van szerelve, ami egy jó konyhához kell: van sokkológép, termomixer, rationál stb. Éjszaka sous-vide-olnak. Törekednek arra, hogy autentikusak legyenek, tehát helyi alapanyagokat használnak, de a tokhalat Keszthelyről, a ponytot Tatáról szerzik be. Csak édesvízi halakkal dolgoznak, tengeri halat nem találunk a menüben.

  A Balatonbort kóstoltam meg először. Ez egy tavalyi kezdeményezés, melynek keretében 24 kisebb pincészet közös palackban (közös designnal, színekel, címkével) hoz forgalomba idén 70000 üveg Olaszrizlinget. Külső bizottság kóstolja a borokat, hogy megfelelnek-e az elvárásoknak: egy könnyű, gyöngéd, savasabb, alacsony alkoholtartalmú, reduktív rizlingre számítanak. A lényeg az, hogy minél több pincészet minél nagyobb palackszámmal vegyen részt, azzal a céllal, hogy minden pincészetnél egyenes arányban nőjön a fogyasztás, illetve hogy kialakuljon egy közös Balaton imázs és marketing.

 

               

 

  A BalatonBor minden borásznál kicsit más, hisz mindenki a saját borát tölti ebbe az egységes üvegbe, de a stílus az egy. A töltési mennyiségek pincészetenként minimalizálva, és maximalizálva vannak, hogy a közös márkanévből származó előnyök mindenkit egységesen érintsenek. Cél, hogy a Balaton régióban található szőlőterületek meg tudjanak maradni, át tudja lépni az országhatárt, és fogyasztói szemmel ki tudja egészíteni a Balatonról kialakult turisztikai képet a borturizmus lehetőségeivel, sajátosságaival. A rizlinghez felszolgált csorbaleves egyszerre volt frissítő és laktató. Elbűvölt tárkonyos, tejfölös ízvilága a zsemlegombóccal együtt. Ez a leves főleg Erdélyben, Bulgáriában és a Balkánon népszerű.

  A Harmónia cuvée Szürkebarát, Chardonnay és Pinot Blanc házasságából született. 13,5-es alkohollal és 3-4 gramm maradékcukorral rendelkezik, az alkoholt és a testet a Szürkebarát szolgáltatja. Töltéskor szaturálják, kis szénsavat adnak hozzá, hogy picit frissebb legyen. Ez voltaképpen egy csajos bor beszélgetéshez, tejszínes tésztákhoz, főzelékekhez kiváló. A Balaton-Felvidéken egyébként elég könnyen elmennek a savak, ezért kevésbé jellemző, hogy hordóba teszik a borokat. Ha egyáltalán valami felmerülhet, az a gőzölt hordó, hogy csersavat kapjon a bor.

 

                     

 

  Következő borom: 2013-as Hegyalja rizling. Ez a nedű a Csopaki Kódex szigorú szabályai szerint készült, mely olyan tényezőket vesz figyelembe, mint a talajminőség, a permetezés, a szín, az illat, az eljárás, a savasság stb. Ezeknek mind rendben kell lenniük, hogy a bor megkapja a minősítést, illetve fontos, hogy csopaki dűlőkről származó Olaszrizling legyen az adott ital. A Hegyalja belevaló Rizling, testes, illatos, 13-as az alkohol (ennél feljebb nem is nagyon mehet Kódexes bor), gyönyörű arany színe van. Árad belőle a finom gyümölcsös szőlő illat mézzel és fűszerekkel karöltve. Fehérhúsokhoz, halakhoz kitűnő párosítás, ám a sertésszűz gerslirizottóval is jó választás volt mellé.

  Desszertként tömény, nehéz csokitortát kaptam málna sorbet társaságában. Megsütik, áthúzzák csokimázzal. A sorbet kap egy kis cukrot, tejterméket nem látott. Íze rendkívül természetes, kristálytiszta málna ízt éreztem, kiváló volt.

 

                  

 

  A híres hamburgert sajnos nem sikerült megízlelni, pedig kiváncsi lettem volna őrá is. Talán majd legközelebb. Egyszer, úton hazafelé Pestről Róbert kitalálta, hogy a street food stílusnak is kellene szorítani egy kis helyet a repertoárban, valami teljesen egyedit akart létrehozni. Így jött a szarvasburger ötlete saját zsömlével, hiszen ilyet még tényleg senki más nem csinált. Mára annyira népszerű lett, hogy a vendégek egyenesen követelik ezt a fogást. Ajánlom ezt a helyet, szép a kilátás, kedvesek a felszolgálók, autentikusak az ételek és a borok. Az árak sincsenek elszállva, a minőséghez viszonyítva egész biztosan nem.

 

                 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gasztropolita.blog.hu/api/trackback/id/tr5412793854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Gasztropolita

Felmondtunk a rántotthúsnak! Ízek, trendek, események, a legújabb hírek egy helyen. Kövess minket a facebookon is! Ide írhattok nekünk: gasztropolitablog@gmail.com

Facebook oldaldoboz

Címkék

100% Balaton (2) 10 jel (1) adalékmentes (1) ajánló (18) aktuális (2) Augusztus 20 (1) balaton (1) Balaton (5) balatonfüred (1) bár (2) bemutatjuk (1) best of (1) Bocuse dOr (2) bor (4) Budapest (15) budapest (2) catering (2) cikk (4) csárda (1) csopak (1) desszert (4) EB recept (23) egzotikum (1) élelmiszeripar (1) esküvő (2) étterem (10) étteremteszt (1) Etyek (1) EURO2020 (23) fesztivál (10) fiatalok (1) film (1) forró (43) főzősarok (37) francia (1) furmint (1) galéria (2) Gasztroforradalom (8) gasztropolita (13) gasztrotrükkök (2) Gasztro élménytúra (4) gyerekek (1) gyorsétterem (1) hard seltzer (1) hedon (1) hírek (15) híresség (1) homola (1) india (1) indonéz (1) inspirációk (11) interjú (1) japán (1) jótékonyság (1) jótékonysági felhívás (2) karácsony (3) kávézó (1) keleties ízek (1) kelet kávézó (1) kézműves sör (1) kipróbáltuk (2) konferencia (2) könyvek (1) légli (1) Magyarország tortája (1) magyaros (1) mások írták (1) Michelin-csillag (2) mikulás (1) motiváció (1) Napraforgó torta (1) new wave (1) nyár (10) Olaszország (1) Ország tortája (1) paloznak (1) pesti istván (1) program (19) programajánló (4) programok (2) pulled pork (1) recept (9) rendezvény (7) rendezvényszervezés (7) rizling (1) sirha (1) söptei (1) sör (1) spárga (1) speciality kávék (1) szabályzat (1) szakácsruha (1) szendvics (1) szuvidolás (1) tanácsok (25) tea (1) tél (5) teszteltük (11) tippek (31) Törökország (1) trend (6) Ünnepi események (1) vélemény (3) vidék (1) vígmolnár (1) viper hard seltzer (1) Vomberg Frigyes (1) workshop (3) zöldség (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása