A minap egy szakmai csoportban heves vita alakult ki annak kapcsán, hogy egy Győrben található étteremben egy pohár csapvízért 400.-Ft-ot számláztak a vendégnek. Érvek, és ellenérvek garmada sorakozott fel a hozzászólók között, de azért van, amit érdemes tisztázni mindenki számára.

Azok, akik tanultak vendéglátó ipari alapismereteket, pontosan tudják, hogy az alapszabályok között szerepel az, hogy abban az esetben „amikor egy vendég nem rendel italt magának, a felszolgálónak kötelessége külön kérés nélkül is egy kancsó hideg csapvizet, és a hozzá illő poharat beállítani az asztalra!” (Közgazdasági is Jogi Könyvkiadó / Csizmadia – OláH / Felszolgálási ismeretek II. 9. oldal, Az ital rendelés felvétele)

Korábban, bármennyire hihetetlen, az is természetes volt, ha valaki betért egy cukrászdába, vagy egy kávézóba, akkor a desszertje, vagy éppen a csésze feketéje mellé automatikusan vittek egy pohár tiszta vizet is, aminek a gesztus mellett élettani hatása is van, de ezt most nem részletezzük.

Felmerül a kérdés, hogy hol van az a határ, ameddig még tovább tud alacsonyodni a vendéglátás nimbusza. Ebben a hajdanán szebb napokat megélt iparágban ma általános jelenség sajnos, hogy pénzügyi befektetők nyitnak éttermeket, és azon az alapgondolaton elindulva, hogy van pénzük egy vendéglátó egységet üzemeltetni, rögtön szakértő kollégának is titulálják magukat, merészebb esetben még trend formálónak is, hiszen megy az üzlet, két év alatt visszakerestük a befektetés árát. Valóban szükség van a pohár vízből származó bevételre is egy vendéglátóhely fenntartására? Tényleg nem bírja el a sokszor többszörös árrés sem azt, hogy az előállított fő termékünk mellé, amit kifizet a vendég, kérésére adjunk egy pohár vizet, ha neki az esik jól?

A mai szabályozás szerint étkezésünk mellé egy pohárka sör sem fér bele a fogyasztásba, ha gépjárművet vezetünk. Az általában kapható agyon cukrozott üdítőket a tudatosabb vásárlók már régóta kerülik. A forgalomban kapható ásványvizekből vannak megosztó fajták, amiknek az íze nem felel meg mindenkinek, vagy esetleg szénsavasak, ami szintén megosztja a közönséget. A szomjúságot pedig a víz oltja a legjobban, pláne ezekben a forró nyári napokban. Tényleg van valaki, aki úgy gondolja, hogy nem is lehet más alternatíva az italfogyasztásra, mint ami az adott egység itallapján szerepel. Száz vendégből egy, ha kér egy pohár vizet, valóban nem fér bele az üzletmenetbe? Fel sem merül a lehetősége annak, hogy nem talál a kedvére valót, vagy esetleg nem áll módjában, hogy egy vagyonért válasszon olyan italt, amit egyébként nem inna magától, de elvárják tőle. Viszont ott étkezik, amiért fizet, és megvan rajta a megfelelő haszon, biztos le kell nyúzni mindenkiről még egy bőrt?

Az igazi vendéglátós szolgáltat, és alázattal végzi a munkáját. Nem diktál, hanem kiszolgálja a felmerült kéréseket lehetősége szerint, ajánlatokkal segíti a választást, udvariasan kommunikál, netán még társalog is, és igyekszik egy élménnyel gazdagabban útjára bocsájtani a vendégeit.

Erre a szolgálatra anno évekig tanultak a vendéglátós pályát választó fiatalok, majd azután pedig az élet rögös iskolájában szocializálódtak éveken át, és csak apró lépcsőfokonként lépdeltek előre a pályán, komoly szakemberek irányítása alatt, mikorra igazi vendéglátósnak nevezhették magukat. A jó munkaerő megkapta méltó jutalmát is ,mert a fizetésén felül jattból hazavitt extra jövedelemmel gyarapíthatta családját. A vendégek ennek mértékével díjazták megelégedettségük szerint a felszolgálót. Ma szervízdíj működik általánosan, mindegy mit fogyaszt a vendég, utána felszámolják a %-ot, függetlenül attól, hogy elégedettek vagyunk, vagy sem. Akkor is ez az eljárás, ha elénk lökik az ételt, és abban a ritka esetben is, ha netán megfelelő kiszolgálásban részesülünk. Nem gondolom, hogy ez bárkit is sarkallna a minőségi munka elvégzésére, ha csak belső késztetése nincs erre önmagától.

Mára a gazdasági érdek mindent felülír, a profit vált az elsődleges hajtóerővé. Szakmaiságról, dinasztiákról, elkötelezettségről, értékekről csak elenyésző esetben beszélhetünk. A korábban elegáns hivatásból mára alantas munkakör vált, amit a tapasztalható munkaerőhiány még tovább csorbít. Szmokingos felszolgálók helyett ma tépett farmeros, toppot viselő kiszolgáló fruskák szaladgálnak, akik lehet, hogy mindösszesen pár nappal korábban kaptak egy kötényt a tulajdonostól, és gyorstalpaló üzemmódban mindösszesen egy próbanap alatt avanzsáltak „szakemberré”.

A nyugati országokból érkező buli turistáknak ez megfelelő, de biztos, hogy ezt az irányt kell vennie a Magyar vendéglátós szakmának. Nem lenne egyszerűbb a helyi emberek lehetőségeit keresni, és kiszolgálni, akik mindennapos forgalmat tudnának generálni egy üzletben? Amikor a vendégünket nevén tudjuk nevezni, és kérés nélkül tudjuk előre, hogy mit fog választani az étlapról, akkor biztosak lehetünk benne, hogy holnap is lesz bevételünk, lesz munkánk, amiből tisztességesen meg tudunk élni.

Az a vendég, akinek egy pohár vízért felszámolták a 400.-Ft-ot, biztos, hogy többet az életben nem fog megfordulni abban az étteremben, és nem az elköltött pénz, hanem a pofátlan elv miatt, amivel nem tudott azonosulni. Ezzel nem csak ezt a vendéget veszítették el, hanem minimum a fél országot!

Biztosan megért ennyi pénzt egy pohár víz?

További érdekes híreket, recepteket olvashatsz, ha ide kattintasz>>